Ötödik rész

Louis Tomlinson

Dühösen hajtottam az arénához, és párszor még a sebességkorlátozást is megszegtem, de nem érdekel! Küldjék csak ki a hülye büntetést, vonják el a jogsimat vagy mit bánom én? Jelen pillanatban semmi sem érdekel, mivel Életem Szerelme átvert, és ennél rosszabbat már el sem tudok a mai estére képzelni.

Beviharzottam az arénába a testőrökkel, és már mentem is a Harry-vel közös öltözőnkbe. Azért van most közös öltözőnk, mert ez egy kisebb stadion, és nincs annyi öltöző, így osztozunk. A legjobb barátom már bent volt a helyiségben, és látva dühös, és egyben csalódott arcomat, ijedten nézett rám.

- Mi a baj, haver? És hol van El?- kérdezte, és láttam az arán az értetlenséget.

- Eleanor, egy nyuszis magazinnak pózol- csak ennyit mondtam, de Harry szemei már kétszer nagyobbak lettek. – Mikor mentem volna érte, mivel meg akartam lepni, Őt, így lemondtam a kocsit, elmentem a stúdióba, ahol azt láttam, hogy ami eddig takarta Őt, az már eltűnt róla, így kiakadtam, kiabálni kezdtem, és eljöttem onnan. Nem hiszem el, hogy belement! – kiabáltam.

- Lou, nyugodj le! Most a koncertre kell koncentrálnod. Ha ennek vége, akkor majd meg tudjátok egymással beszélni, és minden rendbe jön. Remélhetőleg… Tudod mit? Majd én beszélek vele előbb, aztán majd minden elrendeződik, rendben? Szeretitek egymást, és nem érhet így valami véget. Végre boldog vagy, valakivel haver, nem lehet ennek vége. – mondta Harry, én meg egy kicsit lenyugodtam.

- Srácok 5 perc! – szóltak, de én még át sem öltöztem. Sietve vettem fel az egyik pólómat, egy szűk fekete nadrággal, és már mentem is ki a színpad mögé, és több tízezer rajongó sikítását hallottuk. Ha jól hallottam ki a fanok hangjai közül, a színpadon éppen a Salute utolsó hangjai csengtek le. Na, igen. A mai napot nem tudta elvállalni a(z) 5 Second of Summer, más bandát meg nem tudtunk szerezni a mai estére. Lehet, a srácok azért nem jöttek el, mivel az Ashton és Gemma közötti kapcsolat elég csúnyán ért véget, és persze Harry meg tudná ölni ezért az ausztrál banda frontemberét.

Az első dobpergések, gitárhangok felcsengtek, és már a színpadon is voltunk, és elkezdődött a Where We Are Tour sokadik koncertje.

A koncert után egyből hazamentem. Reméltem, hogy nem lesz itthon senki, mivel egyedül akartam lenni, de ahogy beértem az Eleanor-ral közös szobánkba, bőröndöket láttam szanaszét, amik már félig teli voltak.

- El, hova mész? – kérdeztem aggódva. Nem akarom, hogy elmenjen. Oké, hogy haragszom rá, de nem szeretném elveszíteni Őt.

- Öhm, csak… gondoltam elmegyek, mivel már úgysem vagyunk együtt… - mondta, mire nekem egyszerre tört össze a szívem, és kerekedtek el a szemeim.

- Mi? – csak ennyit tudtam kinyögni. Nem hiszem el, hogy azt hiszi, hogy szakítottam vele! - El, félreérted! Mi még nem szakítottunk, legalább is remélem, te nem dobsz ki… Csak meg kéne beszélnünk ezt az egészet! Nem gondoltam arra, hogy többé nem leszünk együtt, mert nagyon szeretlek, és nem tudnék nélküled élni! Kérlek, ne menj el! – kérleltem Őt, mire egy nagyot sóhajtott majd átölelt. Szorosan öleltem magamhoz, és hálát adtam azért, amiért ilyen barátnőm van. – Figyelj, El, én nagyon sajnálom, hogy úgy kiakadtam, de nem akarom, hogy más férfiak nézegessenek Téged, miközben az enyém vagy. – kértem bocsánatát, Ő meg csak elmosolyodott. Imádom, mikor mosolyog.

- Te ne haragudj rám, csak nagyon megijedtem, hogy nem lesz másik állásom, ha ezt nem csinálom meg! – mondta, én meg csak megráztam mosolyogva a fejem, és megcsókoltam Őt.

- Majd keresünk egy másik állást, ne aggódj! Gyönyörű vagy! Amelyik cégnek nem kellesz majd, azok még nem tudják mit veszítettek.

Negyedik rész

Sziasztok !Bocsánat a nagyon sok késésért, de higgyétek el, a suli nagyon sok időmet elveszi! Megpróbálok sűrűbben hozni részeket, kb. havonta, és akkor lesz valami rendszer is. 

Remélem tetszik a  rész! 

Puszi, 

Timii1D

Eleanor Calder

- Ma koncertünk lesz. Eljössz megnézni?- kérdezte Louis reggel, mikor még mindig ágyban voltunk, de csak azért, mert nem akartunk kibújni belőle. – Szeretném, ha ott lennél! Sokat jelentene! – mondta tovább, és egy puszit hagyott arcomon. – Na, eljössz?- kérdezte boci szemekkel, mire én csak mosolyogva bólintottam egyet. – Imádlak! – mondta, és nyomott egy csókot ajkaimra, és kikelt az ágyból. – Nekem mennem kell! Még próbálunk előtte! Érted fog jönni egy kocsi hétre, amiben az összes lány benne lesz, és majd a helyszínen találkozunk rendben? – kérdezte, és már ment is a szekrényéhez, egy póló és egy nadrág után kutakodni. Mikor már kidobálta az összes cuccát, kihalászott egy gyűrött felsőt, amit felvett volna, ha nem nézne ki így. Könyörögő szemekkel fordult hozzám, mire felültem, kikaptam a kezéből a pólót, majd lementem kivasalni. Mire végeztem, a ruhákkal, mivel, ha már elkezdtem vasalni, akkor már a többi cuccot is megcsináltam, addigra Szerelem frissen és üdén jött le hozzám, elvette a pólóját, és egy gyors csók után el is ment. Remélem, azért fog valamit enni, a nap hátralevő részében, mivel ne evett semmit reggelre, és éjfélig biztos talpon lesz.

Visszamentem a szobába, majd elkezdtem elpakolni a kidobált ruháit. Olyan rendetlen! Minden nap utána kell takarítanom, és ezt észre sem szokta venni, meg sem köszöni. Lehet elvárja tőlem, mivel lány vagyok?

A kezemben lévő ruhadarabot ledobtam a földre, és otthagytam őket. Tanuljon meg elpakolni saját maga után!

A stúdióba érve, a sminkesem azonnal észrevett, és azonnal húzott maga után az öltözőbe. Gyorsan kifestett, majd a stylist kezembe adta a ruháim, majd már teljesen felöltözve mentem a fotós elé. Elsütött pár képet, majd beszélni akart velem.

- Eleanor, nagyon jó voltál, de szerintem most már egy kicsit többet kéne mutatnod magadból!

- Ezt már megbeszéltük. Nem vállalom a ruha nélküli képeket! – mondtam mérgesen. – A barátom sem engedné, sőt!

- Az az énekes palánta igaz? Nem érdekel a véleménye! Nem Ő fogja eldönteni, hogy a munkahelyeden mit csinálhatsz és mit nem! - dühöngött. – Akarod még ez az állást vagy nem?

- Felhívhatom a barátom? – kérdeztem félve, mire nagy nehezen bólintott, és már csörgettem is Louis-t. Már vagy hetet csörgött, de még mindig nem vette fel, a döntést pedig meg kellett hoznom, de nem tudom, mi legyen. Ez az egyetlen hely, ahová, felvettek, és nm akarom, hogy kirúgjanak.

- Na, hogy döntöttél?- kérdezte türelmetlenül főnököm.

- Maradok. – mondtam, de már előre féltem Louis reakciójától.

Louis Tomlinson

Már csak pár dalt kell elpróbálnunk akoncertre, de már nagyon fáradtak vagyunk. Minden nap reggeltől-estig csak dolgozunk, megtanuljuk  a koreográfiát,amit sosem úgy csinálunk ahogy kell, ezért sok időt elvesz, majd hangpróbák,amik addig mennek , amíg nem lesz tökéletes. Eleanor- ral nagyon kevés időt tudok együtt tölteni, és már nagyon hiányzik, egy kis kikapcsolódás vele. Sajnos Ő is sokat dolgozik, így még kevesebb időnk van arra, hogy együtt legyünk egy kicsit.

Mivel a koncert 1 óra múlva kezdődik, így gyorsan beszálltam  a kocsimba és elszáguldottam Szerelmemhez!  Gyorsan bementem egy virágboltba, vettem neki egy csokor rózsát, majd száguldottam is be a munkahelyére, ahol nagy nehezen, de beengedtek. Mikor beléptem az ajtón, ledermedte. Eleanor-on csak egy törülköző volt meg egy bugyi és úgy kapták lencsevégre. Aztán a következő képeknél már került volna le róla az Őt eltakaró anyag, mikor megelégeltem, és kiabálni kezdtem.

- Ez meg mi? Megbeszéltük, hogy ez nem lesz! Csak bikinikről meg estélyikről, meg mit tudom én mikről volt még szó, de ezt megbeszéltük, hogy nem! – mindenki döbbenten állt, de még nem fejeztem be. – El, te meg hogy vállalhattad ezt el? Vagy, hogy csinálhatod ezt? Te ilyen akarsz lenni? Magadat akarod mutogatni az újságoknak, meg szexre éhes férfiaknak? Azt hittem Te más vagy, de mint mindig kurva nagyot tévedtem! – őrjöngtem, a csokor rózsát lehajítottam a földre és kiviharzottam a stúdióból. 

Harmadik rész

Sziasztok! Végre sikerült megírnom a részt, és nagyon sajnálom, de semmi ötletem nem volt! Ez a rész nekem nem annyira tetszik, csak az eleje vagyok igazán én, és nem érzem magaménak  részt, de mindegy is. 

Remélem tetszik nektek !

Puszi: Timi

*2 hónappal később*

Eleanor Calder

Amióta kikerültem a kórházból Harry nem enged le maga mellől. Úgy gondolja, ha már részben miatta történt a baleset, felelőssége engem ápolni. Eleinte nem repestem az ötletért, mert már semmi bajom sincsen, de az, hogy Louis közelében lehetek meggyőzött arról, elfogadom legjobb barátom ajánlatát. Persze ezzel nem Harry-t akartam megbántani, de megértette, miután megmondtam Neki, nincs semmi bajom, és már nem kell, hogy ápoljon. Persze, azt a megállapodást hozta, hogy náluk kell lakjak egy darabig, ha már úgy is régen láttuk egymást, és jobb lenne a kapcsolatunknak, ha többet mennénk el együtt valahová, vagy csak többet beszélgetnénk. Egy ideig minden jól ment, náluk laktam, megkedveltem a srácokat, de egyre közelebb kerültem Louis-val. Az első csókunk után, ami igazság szerint a fürdőszobában történt, mikor én fogat mostam, és csak egy törülköző volt derekam köré csavarva, ő bejött kopogás nélkül, én nagyot ugrottam, elcsúsztam majd elkapott, és megcsókolt. Ezután természetesen elhívott randizni, de Harry miután megtudta olyan szinten mérges lett, hogy egy hétig nem láttuk Őt. Amikor visszajött csak ordibált Louis-val, majd pár nap múlva nagy nehezen kibékültek, és visszatért az annyira szeretett Larry. Ezek után engedélyezte a randit, amiből már volt egy pár, de még nem vagyunk egy pár. Legalább is szerintem. Még nem kérdezte meg, én meg nem siettetem Őt. Ha megkérdezi, biztosan igent fogok mondani, annak ellenére, hogy nem lehetnénk sokat együtt, mivel nekem ott az egyetem, meg a modellkedés, neki meg a banda, a sok turnéval egyetemben.

- El! – szólított Louis, majd mikor odaért hozzám, adott egy puszi arcomra. – Ma este eljönnél velem valahova? – bólintottam. – Rendben! Öltözz melegen! –kacsintott, és elment. Zavartan mentem be a szobámba, ahol Zayn barátnője Perrie ült az ágyamon. Nem értettem, mit keres itt.

- Szia Eleanor! Már meg van mit veszel fel, a randira?- kérdezte . Honnan tudja? –Louis engem kérdezett meg, hogy hova vigyen, mert valami különlegeset akart. Gyere, segítek kiválasztani a ruhád! – húzott maga után, a szekrényemhez. Fél órán keresztül nézegette a ruháimat, a szobám meg már úgy nézett ki, mintha bomba robban t volna benne. Az összes ruhám össze-visszahevert a helyiségben, mikor már kiürült a szekrény. – El kell mennünk vásárolni! – állította Perrie, mire bólintottan egyet.

- Igazából, mielőtt elkezdted volna kidobálni a ruháimat, javasolni akartam - szóltam, mire csak elhúzta a száját, majd megvonta a vállát, és már rohant is le a lépcsőn engem maga után húzva.

A legközelebbi plázába érve, bementünk egy ruhaboltba, ahol szebbnél-szebb ruhákat láttunk. Perrie az arcomba dobott párat, majd ami tetszett felpróbáltam, és muszáj volt egy rögtönzött divatbemutatót tartanom neki, hogy áll rajtam a ruha. Folyamatosan csak rázta a fejét, majd az utolsóra, ami az én személyes kedvencem volt, igent mondott, és mentünk a pénztárhoz, ahol, mikor megtudtam a ruha árát, azt hittem dobok egy hátast.

- Perrie, inkább keressünk egy másikat! Ezt nem tudom kifizetni! – A lány mit sem törődve vele, odaadta a bankkártyáját, a pénztáros lehúzta, majd a ruhát megkapva indultunk volna haza, ha Perrie nem könyörög, hogy menjünk be egy cipőboltba. A derekamat beadva sétáltam be vele az üzletbe, majd nagy nehézségek árán kiválasztottunk egy kék magas sarkút, ami bár Perrie-nek nem tetszett, én még is kiálltam mellette.

Este hat körül egy kopogást hallottam ajtómon, majd Szöszi barátnőm dugta be a fejét. Megcsinálta a hajam, a sminkem, előkészített a randira, majd egy blézert felvéve, kisétáltam a szobámból, lementem a lépcsőn, és vártam Louis-t, hogy elvihessen. Már fél órája ültem a kanapén egyre jobban feladva ezt az egészet, mikor megjelent Ő! Melegítőnadrágot hordott, egy otthoni szakadt pólóval, és úgy tűnt elfelejtette a mai programunkat. Rám pillantott, már nyitotta volna a száját, de becsukta és eltűnt az értetlen tekintet az arcáról. Azonnal felszaladt, majd öt percen belül, teljes hadifelszerelésben már ott volt mellettem. Megfogta a kezem, odavezetett autójához, kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is beült a helyére.

- El, én nagyon sajnálom! – nézett rám hirtelen. – Tudod, nagyon sok dolgunk volt ma, és kiment a fejemből. Azért remélem, nem vártál rám sokat. – villantott egy szomorú mosolyt.

- Semmi baj! Fél órát vártam rád, de ez még belefér, azért mert otthon voltam, és nem egy étteremben- mosolyogtam, majd beindította a motort, és elindultunk. Útközben nem mertem Őt kérdezni, hova megyünk. Hirtelen megálltunk, kiszállt a kocsiból, majd átjött az oldalamra és kisegített. Egy kicsit gyalogolnunk kellett, majd megláttam egy mezőt, aminek a közepén egy asztal volt megterítve. Körülötte szív alakban kis mécsesek voltak meggyújtva, és csodálkoztam, hogy ennyi idő alatt nem égtek még ki. Louis leterített a földre egy pokrócot, majd lepakolt rá.

- Tudom, hogy itt az asztal, de arra gondoltam piknikezhetnénk- mondta zavartan, mire bólintottam, és leültem mellé. Ekkor vettem csak észre, a szív közepében vagyunk.

Egy pincér szolgálta fel a finomabbnál-finomabb ételeket, majd kapcsolódott ehhez a gyönyörű estéhez egy zenekar.

- Még nem is mondtam, milyen gyönyörű vagy ma este! – bókolt, mire biztos pipacs vörös lehettem.

- Köszönöm! Te is jól nézel ki! -. mondtam, mire csak elnevette magát. Olyan aranyosan nevet!

A vacsora után, induláshoz készen. Louis megfogta a kezem, a szemembe nézett, majd csak ennyit kérdezett:

- Eleanor Calder, megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm leszel?

- Igen ! – mondtam, könnyes szemekkel, majd megcsókoltam. A csók után, már tápászkodott fel, mire én visszahúztam. – Ne menjünk még! Nem nézzük egy kicsit a csillagokat? – kérdeztem, mire vigyorogva megrázta a fejét, lefeküdt a pokrócra, magával rántva engem, így a fejem a mellkasára került, és néztük a sötét égen szanaszét levő világító csillagokat. 

*Második rész*

Nagyon sajnálom, a rengeteg késést, de végre nyári szünet van, így be fogom pótolni :) ;)

Eleanor Calder

Nem látok semmit, csupán csak a sötét feketeséget. Fülemben hangfoszlányok hallatszanak, de nem nagyon tudok kivenni belőle értelmes mondatokat. A fejem zúg, mozdulni alig bírok, de itt minden nyugodt. Mintha valami más világban lennék, és lebegnék.

Egy érintést érzek karomon, majd valami csöpög rám. Valaki beszél hozzám, de nem tudom meghatározni, hogy ki az. Egyre több értelmes szót hallok. Az ember, szipog, valószínűleg sír, és ezt érzem bőrömön.

- El, én nagyon sajnálom! Tudod, én el akartam mondani Neked, de igazából már azt hittem tudod. Sajnálom, hogy így kellett ezzel szembesülnöd, én csak a megfelelő pillanatra vártam. Nem gondoltam volna, hogy így kiakadsz. Tudom, hogy az én hibám, ahogy összeraktak minket szólhattam volna, de hülye voltam és nem tettem- hallom végre az értelmes mondatokat. – Kérlek, ne hagyj el! Szükségem van még Rád! Te vagy a legjobb barátom, tudod minden titkomat. Na, jó, a legtöbbet, és még olyanokat is, amit más nem tud. Kérlek, kelj föl! – folytatja, és végre megtudtam ki beszél hozzám: Harry. Én már felkeltem volna, de nem ment. Próbáltam legalább a karomat felemelni, de nem tudtam. Valami erő nem engedte, hogy tudjak mozogni, és felkeljek. Visszatartott. Akármennyire erőlködtem, ez a valami erősebb volt nálam.

Pár perc múlva egy rövid szorítást éreztem karomon, majd egy puszit kaptam homlokomra és Harry kiment. Ezután csak a gépek csipogását hallottam, és semmi mást. Arra vágytam, hogy valaki beszéljen hozzám, hogy valaki megérintsen, és legyen társaságom. Mintha valaki meghallotta volna gondolataimat, egy ajtónyitást követően, egy egyelőre ismeretlen személy leült, és megfogta kezemet, majd ujjait összekulcsolta enyémekkel.

- Eleanor, igaz, nem rég ismerlek, de azt akarom, hogy felkelj. Nem szeretném, hogy itt hagyj minket, főképp ne Harry-t. – kezdte az illető, aki hangjából hallatszott a szomorúság, a félelem, és a bűnbánás. – Én nagyon sajnálom. Nem akartam balesetet okozni. Véletlen volt, nem akartalak elütni. Tudom, most biztos utálsz, sőt Harry is, de szeretném, ha felkelnél Harry miatt. Ja, és mielőtt elfelejteném! Nem tudom, hogy hallasz-e, de első látástól fogva valami megfogott benned. Te más vagy, és jobban meg szeretnélek ismerni ezért is kérlek utoljára, hogy kelj fel! Kérlek szépen, kelj fel, nyisd ki szemeid!- folytatta sírva. Én próbálkoztam, még mindig, ellentmondani ennek az erőnek, ami visszatart, de nem ment. Már éreztem, hogy Louis, elengedi a karom, majd elsétál. Hirtelen, de lassan, nagy nehezen kinyitottam szemeimet, de megszólalni nem tudtam. Mikor kinyitotta az ajtót, még rám pillantott és észrevett. Azonnal szólt egy nővérnek, majd visszajött hozzám. Mosolyogva nézett rám,de még mindig bűn bánva.

A nővérek elvégeztek rajtam pár vizsgálatot, majd elhagyták a kórtermet. Egy kopogás után, Harry kócos feje jelent meg az ajtóban, és mikor meglátott, szó szerint lelökte Louis-t a székről, majd már pár fokkal vidámabban nézett le rám.

- Hogy vagy?- kérdezte aggódva.

- Nem tudom. A fejem egy kicsit fáj. – válaszoltam, mikor már végre ki 5tudtam nyitni a szám. Egy kicsi vigyort varázsolt arcára, majd elkomolyodott.

- Komolyan mondom, nem hiszem el, hogy elütött.

- Hé, nem lett semmi komolyabb bajom! És amúgy is tök aranyosan kért bocsánatot, és az az arc…- áradoztam, mire csak megrázta a fejét.

- Tetszik neked? – kérdezte komolyan.

- Nem tudom. Helyes srác. Amit eddig megismertem belőle, az saját magamra emlékeztet. Mintha a testvérem lenne.

- Aha. Szóval tetszik neked! – vágott fura fejet a legjobb barátom. Én csak megráztam a fejem, majd még beszélgettünk, és szemeim lecsukódtak.

* Első rész *

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de ez még csak ilyen bemelegítő! Ígérem, a többi hosszabb lesz. 

Puszi :)

- Oké, köszi, hogy elmondtad a legjobb barátodnak! –vágtam hozzá és már ki is mentem az ajtón. Nem tudom, hogy mérges legyek-e vagy ne. Lehet nem így kellett volna reagálnom, de már mindegy. Én ilyen fajta vagyok.

Hazafelé gyalogoltam. Nem érdekelt a táv. Ha idefelé is lábbusszal jöttem, akkor kibírom hazafelé is. A gondolataimba merülve, nem is vettem észre, hogy leléptem az úrtól. Egy kocsi jött egyenesen felém és már későn vettem észre. Innentől minden elsötétült.

Louis Tomlinson 

Eleanor. Nem is tudtam, hogy Harry ilyen csinos és szép lányokat ismer. Már rég nem volt barátnőm, de ez a lány, azonnal felébresztett bennem valamit.

- Harry, te még nem mondtad el Neki?- kérdeztem tőle meglepődve, mivel Eleanor eléggé kiakadt.

- Nem, de azt hittem tudja. Utána megyek. –mondta és már indult is.

- Nem, inkább én. Most veled úgy sem beszélne - ajánlottam fel, és már indultam is, de Ő is utánam jött. Hát, legyen!

Már vagy 10 perce vezettem, de még mindig sehol. A legrosszabb, hogy nem is tudom, hol lakik, és valószínűleg Harry sem. Már épp fordultunk volna vissza, mikor hirtelen valaki elénk lépett és már nem tudtam megállni… Azonnal kiszálltunk és észrevettem, hogy Ő az. Elütöttem. Gyorsan, kétségbeesetten segítséget hívtunk. Ezt nem hiszem el! Elütöttem azt a lányt, akit még csak most ismertem meg, de már is szívembe lopta magát.

- Louis, te normális vagy?- kérdezte Harry üvöltve. – Ha most nem éli túl, remélem, tudod, hogy vége a barátságunknak- fejezte be, mire még jobban elfogott a bűntudat. Igen, pontosan tisztában voltam vele. De ha úgy vesszük Ő is hibás. Itt nem minden az én hibám.

Két óra múlva már a kórházban ültünk a fiúkkal, Eleanor kórterem előtt. Harry sírt, és nem is szólt hozzám. Nagyon dühös volt. Még mindig azt hiszi, hogy az én hibám volt. Oké, lehet, mert én voltam a sofőr, de Ő is bent ült, és nem is szólt, hogy jön valaki. Különben is, hirtelen történt. Pár perc múlva kinyílott az ajtó és Eleanor orvosa jött ki. Harry azonnal odalépett és kérdezősködött.

- Ön, Ms. Calder valamilyen hozzátartozója? – kérdezte az orvos.

- A legjobb barátja vagyok- mondta Harry határozottan.

- Sajnálom, ez nem elég. Most, ha megbocsájt. –mondta és elindult.

- Akkor csak annyit, mondjon, hogy túlélte-e?- kiabáltam a Doki után, mert Harry már rázkódott a dühtől. A Doki visszafordult, és bólintott egyet, majd ezt mondta:

- Tíz perc múlva be lehet menni hozzá, de csak egyesével. Most még kómában van, úgy hogy felébredni nem fog egyelőre. - válaszolta és félig megnyugodva ültem le az egyik székre. 

Prológus

Hát, sziasztok! Itt az új blogom! Ez még annyira nem érdekes, de remélem tetszeni fog nektek!

Egyetemistaként nehéz időket élek, főként, hogy ott a modellkedés is. Legjobb barátom, Harry, mindig támogat, de az utóbbi pár hónapban alig találkoztunk. Sosem volt itthon, én meg az időm nagy részét tanulással töltöttem. Mivel megtudtam, hogy Harry itthon van, így meglátogattam. Természetesen tud róla, és nagyon örül, hogy végre találkozhatunk.

A lakása utcáján menvén, megfigyeltem a környéket. Régebben nem itt lakott. Ez a rész egyáltalán nem tükrözi. A megadott címet megtalálva egy szinte palotát láttam. Ez biztos, nem az Övé. A ház, vagy inkább kastély hatalmas. Fogalmam sincs hány szoba lehet benne. Az udvaron egy nagy medencét is láttam. Kíváncsiságból becsengettem, és pár perc múlva legjobb barátom mosolyogva nyit kaput.

- Harry, ez komolyan a Te házad? –kérdeztem tőle, mert még nem tudom elhinni.

- Persze! Most mi van? –kérdezte és megölelt. Ezután bementünk a házba, és azt vettem észre, hogy még Ruháik szanaszét mindenhol.

- Lakótársak?- kérdeztem tőle, mire értetlenül nézett rám, de bólintott.

- Hé Hazza, ki a barátnőd? –kérdezte egy barna hajú srác. Gyönyörű kék szemei voltak.

- Eleanor vagyok. Harry csak a legjobb barátom. Már régóta ismerjük egymást. Igaz?- kérdtem meg Göndörkét.

- Igaz. Eleanor, ők itt Zayn, Liam, Niall és Louis a bandatársaim - mutatta be sorba a haverjait. - Olyan ismerősek vagytok! – szólaltam meg egy kis idő után. Harry elnézett, és nem akart rám nézni. – Harry! – szóltam rá.

- Öhm, szóval…tudod… az utóbbi időben azért nem beszéltünk,mert jelentkeztem az X-Factorba, ahol összeraktak minket. Most mi vagyunk az egyik leghíresebb banda a világon,ugyan is mi vagyunk a One Direction- mondta,mire szemeim tágra nyíltak, és számat eltátottam.