Meghoztam a legújabb részt, ami Wordben hosszabbnak látszott, de itt meg nagyon rövid. Mindenesetre remélem tetszik és várok visszajelzéseket.
Puszillak titeket! Jó olvasás!
Timii1D
Eleanor Calder
Miután
Louis segített megnyugodni, és biztosra állította, hogy ő majd mindenben segít
nekem, még abban is, hogy a lehető legjobb helyre kerülhessek. Nem akarta, hogy
egy fehérnemű szettnél kevesebbet viseljek, nem akarta, hogy más ennél
kevesebben lásson, rajta kívül. A bugyi, melltartó összeállításba is elég
nehezen ment bele, de a modellkedéshez ez kellett, és Ő sosem akarta tőlem
megvonni, azt, amit szeretek, így nagy nehezen, de bele egyezett, de ennél
többet nem engedett.
- Kérsz valamit enni? – kérdeztem Lou-t, mire megmozdult. A
feje a hasamon volt, én pedig birizgáltam a haját. Felemelte rólam a fejét, rám
nézett, majd mosolyogva megrázta a fejét és visszafeküdt. Biztosan fáradt
lehetett, így inkább hagytam, de én viszont éreztem, hogy egész nap egy almán
kívül semmit nem ettem, ezért hasam megkordult, mire a rajtam fekvő srác,
kuncogott egy kicsit, majd felkelt.
- Inkább neked kéne enned valamit nem?- kérdezte, mire
szégyenlősen bólintottam. Megfogta a kezem, majd kivezetett és beültetett a
kocsiba. – Elviszlek enni, rendben?- kérdezte,majd csodás tekintetét rám
emelte. Bólintottam, majd már ki is kelt az ágyból és elkezdett felöltözni,
legnagyobb bánatomra. Úgy szeretem nézni a tökéletes testét, amit tetkók
borítottak. Kibújtam én is a takaró alól, majd a hosszított pólót, ami igazából
Louisé volt, lejjebb húztam magamon. Na, igen, előtte szégyenlős vagyok, és nem
érti miért, hiszen modellkedem, de rám hagyta. Ezért is szeretem ennyire. –
Kicsim, kész vagy?- kérdezte, mire már szaladtam is hozzá is, miközben vettem
fel az egyik felsőmet. Hirtelen megbotlottam, de szerencsémre Louis azonnal
elkapott, a szemembe nézett, elmosolyodott, és adott egy puszit a számra. –
Vigyázz magadra, El! Nem akarlak kórházba vinni! – nevetett, majd kézen fogott,
és elindultunk.
Meglepetésemre gyalog mentünk el kedvenc éttermemig, de
természetesen útközben pár rajongó felismert minket, akik közül néhányan
dühösen néztek rám, de nem mertek hozzám vágni semmilyen sértő dolgot hiszen
Lou itt volt. A lányok beszélgettek Louis-val, mire hirtelen egyszer dühösen
felemelte a hangját, és azonnal meg is fogta a kezem, és húzott maga után.
- Nem hiszem el, hogy nem tudják elfogadni, hogy barátnőm
van! Annyira elegem van ebből! Ha annyira rajongóink, akkor törődjenek bele, hogy
Te vagy nekem, és nem Ők. Miért nem tudják ezt elfogadni? Addig fogják
csinálni, míg el nem hagysz?- kérdezte, miközben mozgatta kezét, így az enyémet
ráncigálta.
- Lou, nyugodj meg! – kértem, mire csak megölelt. Ott
álltunk az út közepén ölelkezve, várva, hogy végre lenyugodjon. Ennél romantikusabb
pillanatot, el sem tudtam volna képzelni, hiszen az utcán voltunk, so ember
között, és a legtöbben minket bámultak, de ő nem szégyell, és annyira szeretem
ezért Őt. – Ne aggódj, soha nem foglak elhagyni a rajongók miatt.
Az étterembe érve, leültünk egy eldugottabb asztalhoz, majd rendeltünk,
és szerencsére hamar hozták az ételeket. Már nagyon éhes voltam, de nem mertem
Louis-nak mondani, mikor még betértünk pár helyre. Az ételt jó ízűen ettem meg,
és csodálkoztam, mikor elfogyott, de barátom előtt még ott hevert a sajátja.
Mosolyogva nézett rám, majd nyílt a szája, de megráztam a fejem. Nem kell még
egy adag, hiába nem éreztem magam telinek, nem akartam elhízni, és ez a
hamburger pedig elég sok kalóriát tartalmazott. Csalódottan ette tovább ételét, amiből
akárhányszor akart adni, nem kértem, ő meg egyre jobban szomorodott el, én
pedig bizonytalanodtam el. Meddig fog még
velem lenni? Mikor fog megunni, és szakítani velem? Lehet hamarosan, idegesítem…
Ő csak kedveskedni akar, én meg visszautasítom, ami nem esik jól. Változtatnom
kell ezen.
