Louis Tomlinson
Dühösen
hajtottam az arénához, és párszor még a sebességkorlátozást is megszegtem, de
nem érdekel! Küldjék csak ki a hülye büntetést, vonják el a jogsimat vagy mit
bánom én? Jelen pillanatban semmi sem érdekel, mivel Életem Szerelme átvert, és
ennél rosszabbat már el sem tudok a mai estére képzelni.
Beviharzottam
az arénába a testőrökkel, és már mentem is a Harry-vel közös öltözőnkbe. Azért
van most közös öltözőnk, mert ez egy kisebb stadion, és nincs annyi öltöző, így
osztozunk. A legjobb barátom már bent volt a helyiségben, és látva dühös, és
egyben csalódott arcomat, ijedten nézett rám.
-
Mi a baj, haver? És hol van El?- kérdezte, és láttam az arán az értetlenséget.
-
Eleanor, egy nyuszis magazinnak pózol- csak ennyit mondtam, de Harry szemei már
kétszer nagyobbak lettek. – Mikor mentem volna érte, mivel meg akartam lepni,
Őt, így lemondtam a kocsit, elmentem a stúdióba, ahol azt láttam, hogy ami
eddig takarta Őt, az már eltűnt róla, így kiakadtam, kiabálni kezdtem, és
eljöttem onnan. Nem hiszem el, hogy belement! – kiabáltam.
-
Lou, nyugodj le! Most a koncertre kell koncentrálnod. Ha ennek vége, akkor majd
meg tudjátok egymással beszélni, és minden rendbe jön. Remélhetőleg… Tudod mit?
Majd én beszélek vele előbb, aztán majd minden elrendeződik, rendben?
Szeretitek egymást, és nem érhet így valami véget. Végre boldog vagy, valakivel
haver, nem lehet ennek vége. – mondta Harry, én meg egy kicsit lenyugodtam.
-
Srácok 5 perc! – szóltak, de én még át sem öltöztem. Sietve vettem fel az egyik
pólómat, egy szűk fekete nadrággal, és már mentem is ki a színpad mögé, és több
tízezer rajongó sikítását hallottuk. Ha jól hallottam ki a fanok hangjai közül,
a színpadon éppen a Salute utolsó hangjai csengtek le. Na, igen. A mai napot
nem tudta elvállalni a(z) 5 Second of Summer, más bandát meg nem tudtunk
szerezni a mai estére. Lehet, a srácok azért nem jöttek el, mivel az Ashton és
Gemma közötti kapcsolat elég csúnyán ért véget, és persze Harry meg tudná ölni
ezért az ausztrál banda frontemberét.
Az
első dobpergések, gitárhangok felcsengtek, és már a színpadon is voltunk, és
elkezdődött a Where We Are Tour sokadik koncertje.
A
koncert után egyből hazamentem. Reméltem, hogy nem lesz itthon senki, mivel
egyedül akartam lenni, de ahogy beértem az Eleanor-ral közös szobánkba,
bőröndöket láttam szanaszét, amik már félig teli voltak.
-
El, hova mész? – kérdeztem aggódva. Nem akarom, hogy elmenjen. Oké, hogy
haragszom rá, de nem szeretném elveszíteni Őt.
-
Öhm, csak… gondoltam elmegyek, mivel már úgysem vagyunk együtt… - mondta, mire
nekem egyszerre tört össze a szívem, és kerekedtek el a szemeim.
-
Mi? – csak ennyit tudtam kinyögni. Nem hiszem el, hogy azt hiszi, hogy
szakítottam vele! - El, félreérted! Mi még nem szakítottunk, legalább is
remélem, te nem dobsz ki… Csak meg kéne beszélnünk ezt az egészet! Nem
gondoltam arra, hogy többé nem leszünk együtt, mert nagyon szeretlek, és nem
tudnék nélküled élni! Kérlek, ne menj el! – kérleltem Őt, mire egy nagyot
sóhajtott majd átölelt. Szorosan öleltem magamhoz, és hálát adtam azért, amiért
ilyen barátnőm van. – Figyelj, El, én nagyon sajnálom, hogy úgy kiakadtam, de
nem akarom, hogy más férfiak nézegessenek Téged, miközben az enyém vagy. –
kértem bocsánatát, Ő meg csak elmosolyodott. Imádom, mikor mosolyog.
-
Te ne haragudj rám, csak nagyon megijedtem, hogy nem lesz másik állásom, ha ezt
nem csinálom meg! – mondta, én meg csak megráztam mosolyogva a fejem, és megcsókoltam
Őt.
-
Majd keresünk egy másik állást, ne aggódj! Gyönyörű vagy! Amelyik cégnek nem
kellesz majd, azok még nem tudják mit veszítettek.
