Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de ez még csak ilyen bemelegítő! Ígérem, a többi hosszabb lesz.
Puszi :)
- Oké, köszi, hogy elmondtad a legjobb
barátodnak! –vágtam hozzá és már ki is mentem az ajtón. Nem tudom, hogy mérges
legyek-e vagy ne. Lehet nem így kellett volna reagálnom, de már mindegy. Én ilyen
fajta vagyok.
Hazafelé gyalogoltam. Nem érdekelt a táv.
Ha idefelé is lábbusszal jöttem, akkor kibírom hazafelé is. A gondolataimba
merülve, nem is vettem észre, hogy leléptem az úrtól. Egy kocsi jött egyenesen
felém és már későn vettem észre. Innentől minden elsötétült.
Louis Tomlinson
Eleanor. Nem is tudtam, hogy Harry ilyen
csinos és szép lányokat ismer. Már rég nem volt barátnőm, de ez a lány, azonnal
felébresztett bennem valamit.
- Harry, te még nem mondtad el Neki?-
kérdeztem tőle meglepődve, mivel Eleanor eléggé kiakadt.
- Nem, de azt hittem tudja. Utána
megyek. –mondta és már indult is.
- Nem, inkább én. Most veled úgy sem
beszélne - ajánlottam fel, és már indultam is, de Ő is utánam jött. Hát, legyen!
Már vagy 10 perce vezettem, de még
mindig sehol. A legrosszabb, hogy nem is tudom, hol lakik, és valószínűleg
Harry sem. Már épp fordultunk volna vissza, mikor hirtelen valaki elénk lépett
és már nem tudtam megállni… Azonnal kiszálltunk és észrevettem, hogy Ő az.
Elütöttem. Gyorsan, kétségbeesetten segítséget hívtunk. Ezt nem hiszem el! Elütöttem azt a lányt, akit még csak most ismertem
meg, de már is szívembe lopta magát.
- Louis, te normális vagy?- kérdezte
Harry üvöltve. – Ha most nem éli túl, remélem, tudod, hogy vége a barátságunknak-
fejezte be, mire még jobban elfogott a bűntudat. Igen, pontosan tisztában voltam
vele. De ha úgy vesszük Ő is hibás. Itt nem minden az én hibám.
Két óra múlva már a kórházban ültünk
a fiúkkal, Eleanor kórterem előtt. Harry sírt, és nem is szólt hozzám. Nagyon
dühös volt. Még mindig azt hiszi, hogy az én hibám volt. Oké, lehet, mert én
voltam a sofőr, de Ő is bent ült, és nem is szólt, hogy jön valaki. Különben
is, hirtelen történt. Pár perc múlva kinyílott az ajtó és Eleanor orvosa jött
ki. Harry azonnal odalépett és kérdezősködött.
- Ön, Ms. Calder valamilyen
hozzátartozója? – kérdezte az orvos.
- A legjobb barátja vagyok- mondta
Harry határozottan.
- Sajnálom, ez nem elég. Most, ha
megbocsájt. –mondta és elindult.
- Akkor csak annyit, mondjon, hogy
túlélte-e?- kiabáltam a Doki után, mert Harry már rázkódott a dühtől. A Doki
visszafordult, és bólintott egyet, majd ezt mondta:
- Tíz perc múlva be lehet menni
hozzá, de csak egyesével. Most még kómában van, úgy hogy felébredni nem fog
egyelőre. - válaszolta és félig megnyugodva ültem le az egyik székre.
