2015. június 22., hétfő

Kilencedik rész

Louis Tomlinson

- Szia, Kicsim, mizujs?- szóltam bele mosolyogva a telefonba.
- Szia, éppen most végeztünk. Nagyon elfáradtam.
- Elhiszem. Már alig várom a képeket! Remélem nem mutattál túl sokat magadból. Tudod, hogy utálom, ha...
- Igen, tudom, és a legkevesebb ruha az bikini volt, nyugi!- állított le nevetve, és annyira akartam látni most az arcát. – Lou, Most le kell tennem, a főnököm hív! Szeretlek!
- Én is szeretlek, majd még hívlak! – és letettük.

A stúdióban már mindenki várt rám, pedig csak pár percre mentem ki a mosdóba. Ezek szerint megint én következtem a dalok feléneklésében. Szuper!
Komótosan odamentem a mikrofon elé, felvettem a fülest, és elkezdtem énekelni. Egész végig Eleanor-ra gondoltam, és arra, hogy mennyire hiányzik.
- Oké, Louis, ennyi mára elég lesz. Ügyes voltál, pihenhetsz, mehetsz haza, vagy csinálhatsz bármit. Fiúk, ti is mehettek!- mindenki felállt, és indultunk hozzánk.
Én vezettem hazafele, a fiúk pedig röhögcséltek hátul, és folyamatosan piszkáltak. Szerencsémre az összes piros lámpát kifogtuk, szóval még több ideig el kell viselnem a haverjaimat.
- Lou, beugrunk egy Nando’s-ba? Éhen halok! – kiáltott előre Niall, én pedig sóhajtva egyet, bekanyarodtam a következő utcán és megálltam a barátom kedvenc étterme előtt.
Ahogy beértünk elfoglaltunk egy asztalt, és Niall már azonnal beállt a sorba, és rendelt. Remélem, nekünk is hoz valamit.
Pár perc múlva 5 teli tálcával tért vissza. Ebből Niall elvett kettőt, mi pedig osztoztunk a maradék kaján.
Nem tudtam sokat enni. Egyszerűen zavart az, hogy Eleanor nincs velem, és ezer százalék, hogy millió szexre éhes vadállat figyeli Őt tátott szájjal.

„-A világ legszebb modelljei, országról-országra járnak fellépni, Victoria Secret’s termékeket adnak el, és megmutatják saját szépségeiket a világ majdnem mindegyik kifutóján. Az érdeklődés efelé nagyon nagy, a jegyek csak úgy fogynak, mindenhol telt ház van.
Egy kicsit bekukkantottunk a modelleink életébe. Nézzék csak!
Eleanor Calder az ügynökség igazgatójával vacsorázott a minap, és úgy láttuk nagyon összemelegedtek. Mi úgy tudtuk a lány már foglalt, de ezek szerint Louis Tomlinson, a One Direction énekese, nem volt neki elég jó. Mindenesetre sok boldogságot nekik!”


Képeket vágtak be Eleanor-ról és ha még nem lettem volna így is elég dühös a hír hallatán, de ezek a képek, még jobban feldühítettek. Nem tusom, hogy ez mennyire igaz, vagy mennyire kacsa, de ezek után már nem hallgattam tovább a többi modellről szóló sztorikat, a srácokra sem figyeltem, az elsődleges célom az volt, hogy eljussak mindenáron a barátnőmhöz, és kiderítsem, mi is ez az egész, és miért tette ezt velem. 

1 megjegyzés:

  1. Amikor felraktam a reszt én is rajottem hogy fura lehet hogy hol a csudaban hallgatja Lou a tv-t... Amugy az étteremben.... ;) igen Lou nagyon félti El-t. Nagyin féltékeny... Mar túlságosan is. Ebből meg lesznek problémák... Megint..

    VálaszTörlés