*Második rész*

Nagyon sajnálom, a rengeteg késést, de végre nyári szünet van, így be fogom pótolni :) ;)

Eleanor Calder

Nem látok semmit, csupán csak a sötét feketeséget. Fülemben hangfoszlányok hallatszanak, de nem nagyon tudok kivenni belőle értelmes mondatokat. A fejem zúg, mozdulni alig bírok, de itt minden nyugodt. Mintha valami más világban lennék, és lebegnék.

Egy érintést érzek karomon, majd valami csöpög rám. Valaki beszél hozzám, de nem tudom meghatározni, hogy ki az. Egyre több értelmes szót hallok. Az ember, szipog, valószínűleg sír, és ezt érzem bőrömön.

- El, én nagyon sajnálom! Tudod, én el akartam mondani Neked, de igazából már azt hittem tudod. Sajnálom, hogy így kellett ezzel szembesülnöd, én csak a megfelelő pillanatra vártam. Nem gondoltam volna, hogy így kiakadsz. Tudom, hogy az én hibám, ahogy összeraktak minket szólhattam volna, de hülye voltam és nem tettem- hallom végre az értelmes mondatokat. – Kérlek, ne hagyj el! Szükségem van még Rád! Te vagy a legjobb barátom, tudod minden titkomat. Na, jó, a legtöbbet, és még olyanokat is, amit más nem tud. Kérlek, kelj föl! – folytatja, és végre megtudtam ki beszél hozzám: Harry. Én már felkeltem volna, de nem ment. Próbáltam legalább a karomat felemelni, de nem tudtam. Valami erő nem engedte, hogy tudjak mozogni, és felkeljek. Visszatartott. Akármennyire erőlködtem, ez a valami erősebb volt nálam.

Pár perc múlva egy rövid szorítást éreztem karomon, majd egy puszit kaptam homlokomra és Harry kiment. Ezután csak a gépek csipogását hallottam, és semmi mást. Arra vágytam, hogy valaki beszéljen hozzám, hogy valaki megérintsen, és legyen társaságom. Mintha valaki meghallotta volna gondolataimat, egy ajtónyitást követően, egy egyelőre ismeretlen személy leült, és megfogta kezemet, majd ujjait összekulcsolta enyémekkel.

- Eleanor, igaz, nem rég ismerlek, de azt akarom, hogy felkelj. Nem szeretném, hogy itt hagyj minket, főképp ne Harry-t. – kezdte az illető, aki hangjából hallatszott a szomorúság, a félelem, és a bűnbánás. – Én nagyon sajnálom. Nem akartam balesetet okozni. Véletlen volt, nem akartalak elütni. Tudom, most biztos utálsz, sőt Harry is, de szeretném, ha felkelnél Harry miatt. Ja, és mielőtt elfelejteném! Nem tudom, hogy hallasz-e, de első látástól fogva valami megfogott benned. Te más vagy, és jobban meg szeretnélek ismerni ezért is kérlek utoljára, hogy kelj fel! Kérlek szépen, kelj fel, nyisd ki szemeid!- folytatta sírva. Én próbálkoztam, még mindig, ellentmondani ennek az erőnek, ami visszatart, de nem ment. Már éreztem, hogy Louis, elengedi a karom, majd elsétál. Hirtelen, de lassan, nagy nehezen kinyitottam szemeimet, de megszólalni nem tudtam. Mikor kinyitotta az ajtót, még rám pillantott és észrevett. Azonnal szólt egy nővérnek, majd visszajött hozzám. Mosolyogva nézett rám,de még mindig bűn bánva.

A nővérek elvégeztek rajtam pár vizsgálatot, majd elhagyták a kórtermet. Egy kopogás után, Harry kócos feje jelent meg az ajtóban, és mikor meglátott, szó szerint lelökte Louis-t a székről, majd már pár fokkal vidámabban nézett le rám.

- Hogy vagy?- kérdezte aggódva.

- Nem tudom. A fejem egy kicsit fáj. – válaszoltam, mikor már végre ki 5tudtam nyitni a szám. Egy kicsi vigyort varázsolt arcára, majd elkomolyodott.

- Komolyan mondom, nem hiszem el, hogy elütött.

- Hé, nem lett semmi komolyabb bajom! És amúgy is tök aranyosan kért bocsánatot, és az az arc…- áradoztam, mire csak megrázta a fejét.

- Tetszik neked? – kérdezte komolyan.

- Nem tudom. Helyes srác. Amit eddig megismertem belőle, az saját magamra emlékeztet. Mintha a testvérem lenne.

- Aha. Szóval tetszik neked! – vágott fura fejet a legjobb barátom. Én csak megráztam a fejem, majd még beszélgettünk, és szemeim lecsukódtak.

* Első rész *

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de ez még csak ilyen bemelegítő! Ígérem, a többi hosszabb lesz. 

Puszi :)

- Oké, köszi, hogy elmondtad a legjobb barátodnak! –vágtam hozzá és már ki is mentem az ajtón. Nem tudom, hogy mérges legyek-e vagy ne. Lehet nem így kellett volna reagálnom, de már mindegy. Én ilyen fajta vagyok.

Hazafelé gyalogoltam. Nem érdekelt a táv. Ha idefelé is lábbusszal jöttem, akkor kibírom hazafelé is. A gondolataimba merülve, nem is vettem észre, hogy leléptem az úrtól. Egy kocsi jött egyenesen felém és már későn vettem észre. Innentől minden elsötétült.

Louis Tomlinson 

Eleanor. Nem is tudtam, hogy Harry ilyen csinos és szép lányokat ismer. Már rég nem volt barátnőm, de ez a lány, azonnal felébresztett bennem valamit.

- Harry, te még nem mondtad el Neki?- kérdeztem tőle meglepődve, mivel Eleanor eléggé kiakadt.

- Nem, de azt hittem tudja. Utána megyek. –mondta és már indult is.

- Nem, inkább én. Most veled úgy sem beszélne - ajánlottam fel, és már indultam is, de Ő is utánam jött. Hát, legyen!

Már vagy 10 perce vezettem, de még mindig sehol. A legrosszabb, hogy nem is tudom, hol lakik, és valószínűleg Harry sem. Már épp fordultunk volna vissza, mikor hirtelen valaki elénk lépett és már nem tudtam megállni… Azonnal kiszálltunk és észrevettem, hogy Ő az. Elütöttem. Gyorsan, kétségbeesetten segítséget hívtunk. Ezt nem hiszem el! Elütöttem azt a lányt, akit még csak most ismertem meg, de már is szívembe lopta magát.

- Louis, te normális vagy?- kérdezte Harry üvöltve. – Ha most nem éli túl, remélem, tudod, hogy vége a barátságunknak- fejezte be, mire még jobban elfogott a bűntudat. Igen, pontosan tisztában voltam vele. De ha úgy vesszük Ő is hibás. Itt nem minden az én hibám.

Két óra múlva már a kórházban ültünk a fiúkkal, Eleanor kórterem előtt. Harry sírt, és nem is szólt hozzám. Nagyon dühös volt. Még mindig azt hiszi, hogy az én hibám volt. Oké, lehet, mert én voltam a sofőr, de Ő is bent ült, és nem is szólt, hogy jön valaki. Különben is, hirtelen történt. Pár perc múlva kinyílott az ajtó és Eleanor orvosa jött ki. Harry azonnal odalépett és kérdezősködött.

- Ön, Ms. Calder valamilyen hozzátartozója? – kérdezte az orvos.

- A legjobb barátja vagyok- mondta Harry határozottan.

- Sajnálom, ez nem elég. Most, ha megbocsájt. –mondta és elindult.

- Akkor csak annyit, mondjon, hogy túlélte-e?- kiabáltam a Doki után, mert Harry már rázkódott a dühtől. A Doki visszafordult, és bólintott egyet, majd ezt mondta:

- Tíz perc múlva be lehet menni hozzá, de csak egyesével. Most még kómában van, úgy hogy felébredni nem fog egyelőre. - válaszolta és félig megnyugodva ültem le az egyik székre. 

Prológus

Hát, sziasztok! Itt az új blogom! Ez még annyira nem érdekes, de remélem tetszeni fog nektek!

Egyetemistaként nehéz időket élek, főként, hogy ott a modellkedés is. Legjobb barátom, Harry, mindig támogat, de az utóbbi pár hónapban alig találkoztunk. Sosem volt itthon, én meg az időm nagy részét tanulással töltöttem. Mivel megtudtam, hogy Harry itthon van, így meglátogattam. Természetesen tud róla, és nagyon örül, hogy végre találkozhatunk.

A lakása utcáján menvén, megfigyeltem a környéket. Régebben nem itt lakott. Ez a rész egyáltalán nem tükrözi. A megadott címet megtalálva egy szinte palotát láttam. Ez biztos, nem az Övé. A ház, vagy inkább kastély hatalmas. Fogalmam sincs hány szoba lehet benne. Az udvaron egy nagy medencét is láttam. Kíváncsiságból becsengettem, és pár perc múlva legjobb barátom mosolyogva nyit kaput.

- Harry, ez komolyan a Te házad? –kérdeztem tőle, mert még nem tudom elhinni.

- Persze! Most mi van? –kérdezte és megölelt. Ezután bementünk a házba, és azt vettem észre, hogy még Ruháik szanaszét mindenhol.

- Lakótársak?- kérdeztem tőle, mire értetlenül nézett rám, de bólintott.

- Hé Hazza, ki a barátnőd? –kérdezte egy barna hajú srác. Gyönyörű kék szemei voltak.

- Eleanor vagyok. Harry csak a legjobb barátom. Már régóta ismerjük egymást. Igaz?- kérdtem meg Göndörkét.

- Igaz. Eleanor, ők itt Zayn, Liam, Niall és Louis a bandatársaim - mutatta be sorba a haverjait. - Olyan ismerősek vagytok! – szólaltam meg egy kis idő után. Harry elnézett, és nem akart rám nézni. – Harry! – szóltam rá.

- Öhm, szóval…tudod… az utóbbi időben azért nem beszéltünk,mert jelentkeztem az X-Factorba, ahol összeraktak minket. Most mi vagyunk az egyik leghíresebb banda a világon,ugyan is mi vagyunk a One Direction- mondta,mire szemeim tágra nyíltak, és számat eltátottam.